Ősidők
A terület a kedvező természeti adottságok miatt a paleolitikum óta lakott hely.Ezt bizonyítja a Szelim-barlangban talált leletek többsége. A barlangban a későbbi homosapiens és a neolitikum népeinek is település részlet és köznépi temető.
Ősló fog
A történelem során megtalálhatjuk a kelták (kr.e.: 400 a rómaiak (I.sz.) és a gót, longobárd népek nyomait is. Útépítés maradványai a rómaiak korából, az i.sz. első évszázadokból származnak. A birodalom határán, a 'limes'-eken belül a legfontosabb utakat Pannónia (Dunántúl) és Dácia (Erdély) területén építették. A birodalom bukásával azonban ezek hazánk területén is fokozatosan elpusztultak, köveiket jórészt széthordták.
(((A késő középkorban hazánk területén több fontos nemzetközi jelentőségű kereskedelmi útvonal haladt át.Ezek egy része követte a régi római utak nyomvonalát.Ilyen volt például az észak-déli irányú, a Balti-tengert Itáliával összekötő 'borostyánút' vagy a 'mészárosok útja', mely a kelet-nyugati transzkontinentális út részeként Budáról Bécsbe vezetett; ezen a kereskedők a marhákat lábon hajtották.)))
Legendák földje
Alsógallán bizonyítottan használták az avarok a VII.sz.-tól a IX.sz-ig a temetőt. Az Által-ér és a Galla-patak találkozásánál honfoglalás kori települést találtak, amely alátámaszthatja a legendát (907. július 6.), mi szerint Árpád seregei Bánhida térségében győzték le Szvatopluk morva fejedelem hadát
Bánhida , 907. júius 6.
(((A tatabányaiak ma is hiszik, és büszkék arra, hogy ezerszáz évvel ezelőtt történelmi események helyszíne volt a mai város környéke. A Kő-hegyen fészkelő hatalmas Turul pedig talán még újabb ezer év múlva is hirdeti: e föld a magyaroké…E büszkeséghez pedig nagyban hozzájárul az is, hogy a neves magyar festő, Feszty Árpád 1896-ban készített, Bánhidai csata című festménye – amely eredetileg a vármegyeháza nagytermét díszítette – a mai napig a komáromi Duna-menti Múzeum állandó képkiállításának legbecsesebb darabja. )))
Gárdonyi Géza
"Napnyugtakor végeszakadt a nagy harcnak.
Úgy hevert a tót, mint a széjjelszórt asztag,
úgy hevert a mezőn halmokban, százával.
Köztük Szvatopluk is, véres koronával.
A magyar megtörli homlokát és kardját.
Táltosok a sziklán a szent-tüzet rakják.
A nap helyett mostan az világít széjjel:
sebesültet gyűjt az asszonynép ez éjjel.
S míg a csendes és bús munka tart a téren,
máglyánál a táltos-főpap áll fehérben.
És így imádkozik:
"Mennyben lakó Urunk!
Győzelmes zászlónkkal elibéd borulunk.
Te vezéreltél ki messze Napkeletről,
mint ahogy a darvak szállnak a hegyekből,
s hogy leereszkedtünk Atilla földjére,
te voltál mindig a hét vezér vezére.
Óh, kérünk, vess véget vándorlásainknak!
Hadd tűzzük le végképp sátor-rudainkatl
S ha törnek is reánk olykor erős vészek,
csak legyünk, mint fán a szél-ingatott fészek,
de ne hányódjunk el, ne szóródjunk sárba,
maradjon a miénk e föld rónasága!"
Vezérek, főurak mind ott körül állva
ügyelnek. A főpap felhág a nyírfára:
és beburkolódzva a lombok zöldjébe,
hallgató orcával mereng fel az égre.
Percekig tartó mély csendben áll a főpap.
Istennel beszél most, Istentől igét kap,
s bár húnyva a szeme, lát a jövendőbe,
mint ahogy a nap lát, felhőn át a földre.
------------------------------------------------------
De ím hárul a lomb: kifordúl belőle.
A tűznek világa befényli agg arcát.
Kiált: "E föld neve mától: Magyarország!"......"
Feszty Árpád festőművész kezdeményezésére a millennium idején megalakított Emlékmű Bizottság (és Komárom vármegye közössége) Donáth Gyula (1850-1909) szobrászművészt bízta meg a szobor elkészítésével, ám pénzhiány miatt csak 1905 (1907?)-ben avathatták fel a Gerecse hegység egyik sziklaormán, a Kő-hegy tetején.